2008. szeptember 5., péntek

EVELYN...7 TIMES (1971/72)

THE NIGHT EVELYN CAME OUT OF THE GRAVE (1971)
THE RED QUEEN KILLS 7 TIMES (1972)


Emilio P.Miraglia, giallo delux

Nem mintha valami társadalomkritikai üzenet bújna meg mögötte, de az olasz krimik jó része a nagypolgárság, a legfelsőbb tízezer erkölcsileg deficites köreiben játszódik.


Az egyszeri nézők gazdag embereket és drága holmikat akartak látni a vásznon, ha pedig a nemesi réteg egymás torkát is átvágta, az külön élvezet jelentett. Lássuk be, a "fehér telefonos" megközelítés (így hívták a talmi csillogást előnybe részesítő olasz filmeket) sok giallo létezésének az értelme, s ez alól Miraglia két krimije sem kivétel. A szóban forgó kettős - amely tulajdonképpen egy film, kétféleképpen leforgatva - 200 percnyi divatbemutató és lakberendezési kiállítás, giallo-díszletek között megtartva.


Az EVELYN Angliában játszódik (well, csak elméletben, a sportkocsik balkormányosak), a RED QUEEN Németországban; leegyszerűsítve ennyi a különbség közöttük. Mindkét esetben adva van egy Evelyn nevű, a neurotikus főhős/főhősnő kezei által elpatkoltatott családtag, aki pár év múlva "szellemként" visszatér, hogy halálba ijesztgesse a hagyatékra áhítozó hozzátartozókat és azok barátait. Persze ennél jóval bonyolultabb a képlet, ha csak a RED QUEEN-t vesszük, minden tizedik percben twisztel a plot.

Miraglia és forgatókönyvírói nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy ne csak jól nézzen ki a két film, de a józan észjárást parkolópályára állító cselekmény is hitchcocki szövéssel legyen bonyolítva. Ebből következően a néző vagy figyelmesen követi, hogy éppen ki kivel kavar, vagy harminc perc után bealszik. Utóbbi különösen azoknál állhat fenn, akiket hidegen hagy a moda italia. A neves művészeti vezető, Lorenzo Baraldi kelléktárából mindig az adott jelenet hangulatának megfelelő ruhaköltemény kerül elő, ügyelve, hogy a színészek még a berendezéshez is passzoljanak.

Ha jól figyelünk, gyilkosunk kiléte is összefüggésben van azzal, hogy éppen ki milyen ruhát visel. Illetve nem is kell különösen figyelni:

A kettő közül a RED QUEEN sikeresebb giallóként, már csak a címadó karakter miatt is. A vörös posztóban futkározó, hangosan nevetgélő 'királylány' a giallo-történelem első szuperhőse lehetett volna, ha szerializálják kalandjait. Az ódon várkastély falai között és körül zajló EVELYN hangulata gótikus, ennek megfelelően ez a lassúbb, elborultabb film. A hűtlen felesége elvesztésébe idegösszeroppant, szadomazo hajlamaival birkózó férfi főszereplő egy Renato Polselli rendezte trash-pszichedeliában (DELIRIUM) is otthon érezné magát.


Egyikük sem egy mestermű, őszintén szólva még a giallo-átlagból sem tűnnek ki, de a pozitívumokat gyarapítja Bruno Nicolai lendületes zenéje, na és a stílusérzékkel megáldott fényképezés, olyan szexepiljük teljében lévő euro-babákat örökítve meg az utókornak, mint Marina Malfatti, Barbara Bouchet vagy Erika Blanc, akik különlegesen berendezett apartmanokban kelnek versenyre egymással és a dekorációval.