2012. augusztus 25., szombat

CONTAMINATION (1980)

Luigi Cozzi, olasz-német


Ugyan távolról sem olyan elementáris erővel, mint A HOLTAK HAJNALA, a sci-fi és horror ügyes ötvözéséből született A NYOLCADIK UTAS: A HALÁL is megtette a maga hatását a bevételi listákat árgus szemekkel figyelő olasz producerekre. 1980-ban két Cinecittá ALIEN-klón került a mozikba: a már a címében is földhözragadtságot, valamint egy jogdíjpert sejtető ALIEN 2 SULLA TERRA, és a szintúgy földi terepen játszódó, a képmagnózás korai szakaszában számtalan kisdobosnak álmatlan éjszakákat okozó CONTAMINATION (ejtsd: Asztaron - A Rémület Ivadékai). Nem biztos, hogy közhírré kéne tétetnem, de míg a hivatalos ALIEN-folytatás dvdje bontatlanul porosodik a polcomon, Luigi Cozzi piccola ripoffja már legalább háromszor járta meg a lejátszót. A Delirián senki sem hallja a sikolyomat...


Dario Argento sleppjéhez tartozó Cozzi (4 FLIES – társíró/asszistens; PHENOMENA, TWO EVIL EYES, THE STENDHAL SYNDROME - 2nd unit) a nagyszerű THE KILLER MUST KILL AGAIN giallójával még reményteljes tehetségként kezdte pályáját, hogy aztán pár évnyi szuttyogást követően (LA PORTIERA NUDA; DEDICATO A UN STELLA - látta ezeket élő ember?) Lewis Coates álnéven bukkanjon fel újra a nemzetközi B-szcéna zavarosában. A trashfilmes szakkörökben a CSILLAGOK HÁBORÚJA őrült mostohatestvéreként ismert STARCRASH (1978) amerikai kasszasikerével a tarsolyában a sci-fi műfajáért gyermekkora óta bolonduló Cozzi saját ALIEN-teóriájával rávette Claudio Mancinit, Sergio Leone vezető producerét, hogy kettőszázezer dollárnyi (!) lírát öljön egy tudományos-fantasztikus témájú filmbe.

"Az olasz producereket általában semmi olyan filmterv nem érdekelte, amihez optikai trükkök és más, költséges hozzávalók szükségesek. Ha egy ilyen ötlettel állsz eléjük, szinte biztos, hogy visszautasítanak. Amennyiben meg akartad nyerni őket egy CONTAMINATION szerű filmhez, azt kellett velük tudatni, hogy olyan lesz, mint az ALIEN, ugyanannyi pénzt fog hozni, mint az ALIEN, de sokkal kevesebbe fog kerülni, mint az ALIEN." (L.C.)


A külföldi piacokat megcélzó olasz horror-trendeknek megfelelően nemzetközi szereplőgárdával dolgozó, véres speciális effektusokban tobzódó imitazione az ALIEN-ikonográfia két fő elemét, Ridley Scott filmjének plakátján is látható tojást és a „mellkasrobbantót” (chestburster) drótozza össze, egészen furmányos módon. Az ominózus alien-tojások tartalma hő hatására kifröccsenek, a maró zöld folyadéktól beszennyezett élőlények belülről kifelé – lassssíííított felvételen - szétrobbannak. Na, erre már fel lehet húzni egy egész estés játékfilmet, legalábbis 1980-ban, amikor elég volt egy ütős cím látványos plakáttervvel megtámogatva, és máris indulhatott a stáb New York-i átszállással (ahol az „amerikai” külalakhoz szükséges felvételek készültek) valamelyik távoli, olcsó munkaerővel rendelkező országba forgatni. Egy helyi kapcsolatnak köszönhetően a kávéjáról és drogkartelleiről nevezetes Kolumbia a CANNIBAL FEROX-tól kezdve a BANÁNOS JOE-ig számos olasz forgatócsoportot látott vendégül.


Egy New York-i zsaru (az olasz Marino Masé), egy határozott kiállású ezredesasszony (a francia-kanadai Louise Marleau) és egy korábbi Mars-expedícióról hihetetlen történettel visszatért alkesz űrhajós (a skót Ian McCulloch) alkotta alkalmi trió a Café feliratú kartondobozokban csempészett tojások eredete után kutatva eljut egy dél-amerikai kávéültetvényre, ahol Siegfried Rauch és szőke-szépség bűntársa (Gisela Hahn) nagyüzemi körülmények között nevelik a vörös bolygóról szalajtott Küklopsz-szörnyeteg ivadékait. Megkockáztatom, még az NSZK társproducerek sem fogták fel teljesen, hogy világuralomra törő gonoszokat árja vonású német színészekkel eljátszatni felér egy náci szubtextussal. [Scheiße!]


A CONTAMINATION Italo Gore alaphangulatát megmagyarázó anekdota szerint Mancini irodája közvetlenül Fabrizio De Angelis főhadiszállása mellett volt, ahonnan nap mint nap áthallatszott a többmilliós hasznot hozó ZOMBI sikerét ünneplő munkatársak örömujjongása. A vérszemet kapott gyártásvezető ezzel a filmmel akart egy szeletet magának a horrortortából.

Ha a kiindulópont - New York városának kikötőjébe befutó szellemhajó, fedélzetén véráztatta hullákkal – látszólag Lucio Fulci nagysikerű zombifilmjétől bűzlik, Cozzi úgy próbálta meg átfazonírozni a sci-fitől ódzkodó megbízóinak „horrorisztikus kalandfilm” igényeit, hogy az a végére mégiscsak az ötvenes évek inváziós fantasztikumjainak felújításaként kerüljön a vászonra.


"A producereket nem érdekelte a film, meg se nézték, csakis az számított, hogy pénzt keressenek vele." - így Cozzi, aki ma már nosztalgiával gondol vissza a pénzügyileg mostoha, de mégiscsak egyfajta alkotói szabadságot biztosító időszakra. "Megmondtam nekik, hogy az ALIEN-ben egy tojás volt, a miénkben rengeteg lesz, és ettől fellelkesültek. Hála ennek, én egy klasszikus stílusú sci-fit tudtam összehozni, míg a producerek végig abban a hitben voltak, hogy egy ALIEN-kópiát forgatok." A B-filmes szakíróként is ténykedő rendező határtalan rajongása a régi creature feature-ökért nem merül ki holmi felületes idézgetésben (BODY SNATCHERS, QUATERMASS, THE H-MAN - emlékezzünk csak erre a japán csodára: szellemhajó, fedélzetén a radioaktív folyadéktól felemésztett hullákkal), a nagyszabású fináléhoz maszkmestereivel "élőben", azaz optikai trükkök nélkül újjáteremti a híres IT CAME FROM OUTER SPACE címszereplőjét. A Fiat lámpával felszerelt változat ugyanúgy tud hipnotizálni + szippant.


New York kikötőtőjétől a szörny lakhelyéig (De Paolis, stúdió B) hosszú út vezet, a gyilkos kezdés után időről időre leül a kémfilmes elemekkel is próbálkozó sztori, de teljesen nem áll bele a földbe, köszönhetően egy-egy épp idejében kikelő tojásnak. A vágóhídról csemegéző effektusoknak jó társa a legendás Goblin zenekar zsigerből jövő progrock muzsikája, a hatásfok azonban akkor tetőzik csak igazán, amikor a hangsávon csend honol, és csak a pulzáló tojások sóhajtozását halljuk – egy remek hangulati elem, ami ad egy kis szürreális töltetet filmnek. S ha már szürrealitás: történik a fahrtsínnel (?) felszerelt hajó gyomrában valami különös dolog.


A tökéletesre csiszolt high-tech produkciókhoz szokottaknak a képmezőből kihátráló "azonosítatlan mozgó tárgy" óriási baki, a Deliria szemében viszont a science-fiction és a cinema verité félelmet nem ismerő találkozása, avagy a nyolcadik utas: a kameraman.


Ami az emberi tényezőt illeti, a producer protezsálta női sztár Cozzi szerint „öreg és ronda”, a brit televiziózás veteránja, Ian McCulloch a fáradság jeleit mutatva cipeli a főszerepet. Zsinórban ez volt a harmadik agyzsibbasztó spagetti-produkció, melynek során valamelyik istenverte dzsungelbe küldték színészkedni --- 

ZOMBI
ZOMBI HOLOCAUST
CONTAMINATION (Please, take me home)

A tessék-lássék alakításokat (tessék kifizetni a gázsit és akkor lássék alakítás) a Nick Alexander szinkronrendezte nyelvjárás teszi elviselhetővé. Olyan oldala ez a trash-filmkészítésnek, amit csak öreg fejjel, némi angol nyelvtudás birtokában tud igazán értékelni az ember.

 "You know, all women are alike all over the world, 
it's just a question of handling them properly."

Figyelemre méltó a jelenet, amiben Hubbard egy hatalmas maflást ad az őt zrikáló Stellának, mire az elégedett mosollyal nyugtázza kollégája „férfias” viselkedését. Egy szó mint százmillió dollár, a CONTAMINATION a PROMETHEUS-nál jóval meggyőzőbben szemlélteti, hogy az ember nem más, mint a galaxis hímsoviniszta istenének félresikerült gyermeke.


A szerény körülményei ellenére legalább három különböző helyszínre (New York, Kolumbia, Mars) elkalandozó történet B-bájos blődlisége, és persze a groteszkbe hajló splatter az, ami ennek az olasz horror sokak által mélyen lenézett ágáról kinőtt vadhajtásnak az élvezeti értékét adja. S bár a CONTAMINATION, csakúgy, mint az ugyanebben a kategóriában versenyző HELL OF THE LIVING DEAD, harminc év után is képes szennyezni a közízlést, az igazat megvallva a mellkasrobbantásaival együtt sem hat olyan extrémnek, mint amilyennek gyerekfejjel tűnt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy az egykoron Nagy-Britanniában betiltott "video nasty" vágatlan dvdén pitiáner 15-ös karikát kapott az angol korhatárbizottságtól. Lelki szemeim előtt cenzorok pironkodnak egymás között: úristen, mi ezt annak idején halál komolyan vettük?!